NYÁRI KÁROLY EGY NYÁRON ÁT LEMEZBEMUTATÓ KONCERT

Nyári Károly 2018. szeptember 15-én az Erkel Színházban egy fergeteges sikerű koncert keretében mutatta be hamarosan megjelenő nagylemezének zenei anyagát. Az Egy nyáron át című albumon a művész legkedvesebb dalai és több mint harminc éves pályafutásának meghatározó művei is helyet kapnak.

A koncerten az album valamennyi dala elhangzott, de olyan klasszikus, örökzöld slágerek is felcsendültek, mint a New York, New York vagy az Én voltam boldogabb.

A különleges hangszerelésű dallamok a Nyári Károly által alapított Charles Music Kamarazenekar és a Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekar közreműködésével csendültek fel Kovács László karmester vezényletével.

Az elhangzó művek dramaturgiáját a lenyűgöző látványvilág tette még emlékezetesebbé, melyet Varró Zoltán álmodott meg erre az estére.

A koncert meghívott vendégfellépői Nyári Aliz és Nyári Edit voltak, akik édesapjukkal közös duett számaik előadásával elvarázsolták a közönséget.

A felejthetetlen koncertélményt a közönség szűnni nem akaró vastapssal jutalmazta.

A lemezbemutató koncertről felvétel készült, melyet hamarosan a TV nézők is láthatnak.

DSC_5087(1366-768)